Egy brit tanulmány szerint ahhoz, hogy egy új hobbi beépüljön az életünkbe, átlagosan 16 hónapra van szükség, de a legtöbben maximum két évig hódolnak az új szenvedélynek. Ugyanez vonatkozik a sportolásra is. A szakértők szerint ennek következtében alakulnak ki a legáltalánosabb táplálkozási mítoszok is.

A legtöbben, ha neki is fognak sportolni, maximum öt évig tartanak ki, és, ha úgy tűnik, hogy a dolog nem jött be annyira, akkor gyorsan inkább neki fognak kifogásokat gyártani, és feladják.

Ezek a leggyakoribb táplálkozással kapcsolatos mítoszok, amelyek akkor alakulnak ki, ha a diéta nem működik egyik napról a másikra, írja a t-nation.com.

1. tévhit: a tej káros

Kutatások alapján bebizonyosodott, hogy ez csak egy mítosz. Egy 125 személyből álló kutatásban a résztvevők tehén-, és szójatejet ittak. Végül kiderült, hogy egyik ital sem befolyásolta az orrmelléküreg-bedugulását, a légzést. Nem okozott köhögést vagy orrfolyást.

A tejtermékek és a rákos betegség közötti összefüggésért egy kínai tanulmány okolható, amely szerint a tejfehérje, vagyis a kazein, rákot okoz. Az anyatej egyik fő összetevője, a kazein, és mégsem okoz rákot.

2. tévhit: nem szabad egyszerre 30 grammnál több fehérjét fogyasztani

Ha közvetlenül edzés után elfogyasztunk 30 gramm fehérjét, az körülbelül 50%-kal növeli az izomfehérje szintézist. Ha növelnénk az adagot 90 grammra, az sem változtat semmit az izomfehérje szintézisen. A fehérjére sok más dologhoz is szükség van, és a szervezet ezeket a dolgokat helyezi előtérbe az izomépítéssel szemben.

A fehérje egy nélkülözhetetlen tápanyag, olyan aminosavakból áll, amelyet a szervezet nem tud beszerezni zsírokból vagy szénhidrátokból, bármennyire is ízletesek. Ezeket az aminosavak fontosak a hormonok, enzimek, és az izomszövetek előállítására.

3. tévhit: a keto diéta egészséges, és hatékony testépítő

keto diétában korlátlan a zsírfogyasztás, és közben garantált a fogyás, azonban van néhány komoly hátránya, például a sportolók számára egyáltalán nem egészséges.

A keto diétát követő személyek sajnos teljes élelmiszercsoportokat hagynak ki, így alacsony lehet a D-vitamin, kalcium, magnézium és foszfor szintjük, és nem fogyasztanak elegendő esszenciális zsírsavat sem. A multivitaminok és táplálékkiegészítők nem tudják ezeket minden esetben helyettesíteni.

4. tévhit: rendszeresen kell multivitaminokat szedni

24 vitamin és ásványi anyag van, ami nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez. Az A-, D-, E- és K-vitamin zsírban oldódik, ezért a legjobban a táplálékból szívódik fel. A vasat nem szabad kávéval vagy teával bevenni, mert a tanninok akadályozzák a felszívódást. A vas mellett a cink és a réz felszívódását is befolyásolják.

A fitátok teljes kiőrlésű gabonákban, hüvelyesekben, diófélékben és magvakban található vegyületek, akadályozzák a nyomelemek felszívódását. A világ azon régióiban, ahol magas a fitátfogyasztás, de a hús- és tengeri ételek fogyasztása alacsony, könnyebben kialakulnak betegségek, járványok.

Vertim étrendkiegészítő kapszula vásárlása

A Vertim étrendkiegészítő kapszula megvásárolható a vitalnatural.hu webáruházban, ráadásul 3db vásárlása esetén a kiszállítás ingyenes.

Vertim kapszula 1 havi adag

Vertim étrend-kiegészítő kapszula 60db

1 havi adag
Vertim testsúlycsökkentő mátrix Ábrahám Edit és Nádas György ajánlásával.

Vertim kapszula 2 havi adag

Vertim étrend-kiegészítő kapszula 2x60db

2 havi adag
Vertim testsúlycsökkentő mátrix Ábrahám Edit és Nádas György ajánlásával.

Vertim kapszula 3 havi adag

Vertim étrend-kiegészítő kapszula 3x60db

3 havi adag
Vertim testsúlycsökkentő mátrix Ábrahám Edit és Nádas György ajánlásával.